A Bakony turisztikai lehetőségei jók, a hegyvidék adottságainak kihasználása, a természetjárás, az öko- és aktív turizmus feltételeinek fejlesztése, országos jelentőségű kínálattá ötvözése még a térség előtt álló feladat. A Balaton-Veszprém-Pannonhalma-Győr közúti forgalmi folyosón a nyári főszezonban hatalmas méretű külföldi autófolyam zúdul át, s örülhetünk, ha „turistái" legalább Zircen a ciszterci apátsági templomra, Cseszneknél a várra egy-egy pillantást vetnek... De a hegyvidéki üdülést kedvelő, belföldön próbálkozó honfitársaink is inkább az Északi-középhegység felé indulnak. Korábban is így volt, hiszen a hazai turistáskodás „aranykorában", az 1930-as években, mikor a Pilis, a Mátra és a Bükk turistalétesítményei, turistaútjai már rendszert, hagyományt teremtettek, a Bakonyban mindezek a feltételek még jórészt hiányoztak. Dr. Rómer Flóris már 1860-ban ismertetőt írt a térség természeti szépségéről. Erre rávilágítva, s utalva a későbbiekben részben pótolt feltételek megteremtésének szükségességére, csak 1927-ben hívta fel újra a figyelmet dr. Darnay-Dornyay Béla egészen kiváló kalauza. Később persze szaporodott - főként a jeles szerző jóvoltából - a kiadványok száma, de a lemaradást csak részben sikerült behozni.

Már az őskőkor (paleolitikum) óta lakott a Bakony területe. A hegység erdei, azok vadállománya és a hegységszerkezet nyújtotta barlangok jó lehetőséget biztosítottak az ősember számára, hogy ezen a helyen megtelepedhessen. Mivel a kőüregek nem otthonosak, főleg az előtérrel rendelkező barlangokat lakták, így előttük tölthettek idejük nagy részét, ha épp nem vadásztak vagy gyűjtögettek: mészkőből faragott lószobortöredéket, ill. több csont- és kőeszközt találtak (Aleulit-kultúra) a bakonybéli Pörgői-barlang előterében. Ezenkívül Veszprémből és Városlődről is előkerültek őskőkori leletek. Az újkőkor (neolitikum, Kr. e. 3500-2500) embere kezdte el művelni a földet. A Bakony területén több helyről ismeretesek ebből a korból való csiszolt kőeszközök: pl. Bakonybélről származik egy világoszöld, szerpentinből faragott, csiszolt véső, de Bakonyszentlászló, Pénzesgyőr, Szentgál stb. területéről is előkerültek leletek.

A bronzkor a Kr. e. 1900-900-ig tartott. E korszak embere megismerte a bronzot, mely új anyaga lett az eszközeinek. A kertek helyett szántóföldet műveltek és állatokat tartottak, a bronzkor végére áttértek az ekés földművelésre, az állattartásról az állattenyésztésre. Vagyoni gyarapodás és differenciálódás indult meg, mely ellenségeskedéseket és harcokat szült. Ennek hatására erődítményeket építettek. A Magas-Bakony ideális hely lehetett a bronzkori ember számára, mert erről a részről számos lelet került elő: földvárak, sáncok, telephelyek és sírmezők maradványai, ill. használati eszközök. Bakonybél környékén 226 halomsírt (tumulust), sárfalú kunyhók maradványait és mázatlan cserépedényeket találtak. A bakonyszentkirályi Zörög-tetőn erődített település maradványait tárták fel, jelentősek Bodajk és környékének leletei is. A vaskorban az eszközök és fegyverek készítéséhez a bronzot a vas váltotta fel. A kora vaskorból (Kr. e. VI-V. század, hallstadti kultúra) urnasírokat találtak a Somlón, melyek e korszak legszebb emlékei. Az újabb vaskorban (La Téne kultúra), a Kr. e. IV. században hódították meg a Dunántúlt - így a Bakonyt is - a kelták. Sikereiket részben a vasfegyvereknek köszönhették. Számos emlék maradt tőlük: sáncok, halomsírmezők, szerszámok és fegyverek. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum ékszereket (pl. bronz karperecet) és több vasfegyvertöredéket (lándzsa-, nyílhegy) is őriz ebből a korból.

A keltákat a Római Birodalom igázta le a Kr. e. l. században. A rómaiak főleg a Balaton-felvidéket szállták meg, ezért inkább a hegység peremterületein találhatók meg a hódításuk emlékei. Bodajk mellett haladt el az egyik fontos római hadi-út, és a környékén (Bodajk és Fehérvárcsurgó között) római település is volt. Ajkán temetkezési, vallási emlékeket és szobrot találtak szintén ebből a korból, további leleteket ismerünk Bakonycsernye, Csetény és más település környékéről is.

A római uralomnak a népvándorlás vetett véget a IV. században. Ekkor hunok, gepidák, keleti gótok, longobárdok és avarok váltották itt egymást, de leletek csak Római kőszarkofág Bodajkon az avaroktól kerültek elő. A két évszázados avar uralmat a frank támadások törték meg, majd őket a szlávok követték.

A Bakonyban a természetvédelmi oltalom jelentős múlttal és társadalmi háttérrel rendelkezik. A védelem célja az élővilág, az élettelen természeti értékek, a tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség fenntartása, a környezetpedagógiai törekvések segítése, az oktatás, a tudományos kutatás lehetőségének biztosítása mellett a térségbe irányuló ökoturizmus megteremtése, a látogatók élményszerzésének biztosítása.

A térség legmagasabb rangú védettségét a tájvédelmi körzetté (a térképen TK) nyilvánított Magas-Bakony (1991) és Somló (1993) élvezi.

Természetvédelmi területek (a térképen TT): Attyai Láprét (jégkorszaki maradványfaj), Bakonygyepesi Zergebogláros (láprét), Devecseri Széki-Erdő, Farkas-gyepű Kísérleti Erdő (értékes bükkállomány), Fenyőfői Ősfenyves (szakmai és esztétikai érték), Hódoséri Ciklámenes, Sárosfői Halastavak (madárfajok), Somlóvásárhelyi Holt-tó (láprét), Szentgáli Tiszafás Erdő, Úrkúti ÖskarsztTT, Várpalotai Homokbánya (geológiai értékek), Zirci Arborétum.