TudásTár

Öt elterjedt tévhit a kullancsokról

Nyomtatás

A kullancsokról, a megelőzésről, illetve eltávolításuk módjáról számos szóbeszéd és tévhit terjed, így nem árt tisztázni, mi is az igazság.

Az urbanlegends, Földvári Gábor, a Szent István Egyetem Parazitológiai és Állattani Tanszékének PhD-zője segítségével összegyűjtött pár népszerű és ismert tévhitet a kullancsokról, amelyek cáfolata most különösen hasznos lehet, hiszen szakértők szerint az árvíz nyomán nem csak több szúnyogra, de a kullancsok elszaporodására is számíthatunk.
  1. A tévhittel ellentétben a kullancsok nem rovarok. A kullancsokat a laikusok többsége rovarnak tartja, ezért is terjedt el a közbeszédben, hogy potrohuk van. Ez nem igaz, mivel a kullancsok az ízeltlábúak törzsébe tartoznak, azon belül a csáprágósok altörzsében és a pókszabásúak osztályába. Ebből következően nincs is potrohuk, hanem csak fejrészük és testük.
  2. Elterjedt "kiszedési mód", hogy a kullancs fejét az óramutató járásával megegyező irányba kell csavarni, nehogy beszakadjon. A valóság ezzel szemben az, hogy nem kell csavargatni, és egyáltalán nem olyan nagy baj, ha beszakad a feje, így legalább nem tud kórokozót fecskendezni a testünkbe.
  3. Szintén sok helyen hallhatjuk, hogy a kullancsok a fáról pottyannak ránk, ezért kell különösen az erdőkben figyelnünk. A kullancsok azonban legtöbbször a fűből támadnak, és Haller-szerv nevű tapogatóikkal keresik meg áldozatukat. Ez hő- és mozgásérzékelő receptorokat tartalmaz, valamint különböző vegyületeket képes felismerni.
  4. Tévhit, hogy kullancsokhoz csak egyszer használatos eszközökkel szabad nyúlni. Az eltávolításnál az egyik legfontosabb szempont a gyorsaság. Földvári ezért azt ajánlja, ha már az erdőben, kirándulás közben észrevesszük, hogy kullancs kapaszkodott belénk, akár puszta kézzel is kiszedhetjük. A steril eszközök mítosza szerinte alaptalan félelmet szül, aminek hatására csak később megyünk orvoshoz kullancsunkkal. Pedig ez idő alatt a kórokozó nagyobb eséllyel jut be az emberbe, mintha azonnal kiszednénk az állatot.
  5. Végül a szakértő szerint arra sincs tudományos bizonyíték, hogy a kullancsok támadása megelőzhető lenne vitaminszedéssel.

forrás: startlap.hu (itt)

Turistajelzések

Nyomtatás

A turistajelzések néha még a természetjárásban kevésbé járatos felnőtteknek is kínainak tűnnek, pedig nagyon egyszerű logikájuk és magyarázatuk van. Tanuld meg, hogy melyik turistajelzés mit jelent, mire utal, hogy még érdekesebb legyen a családi túrázás.

A természetben a jelzéseket jól látható tereptárgyakra festik fel. A természetjárás során a színjelzést ­ a térképpel ellentétben ­ a felfestés színe mutatja. (A térképen, amivel most nem foglalkozunk, az út színjelzését és jelzéskódját piros betűvel az útvonal mellé írják).

Az alábbi összeállításunk abban segít, hogy közös túrázásotok alkalmával elmagyarázd a gyereknek, unokának, melyik szín, illetve jelzéskód mit is jelent. Így a gyerek legközelebb már tudni fogja, hogy egy­egy jól sikerült túra végén forrás, várrom vagy épp egy izgalmas barlang fog rá várni. Színjelzések ­ milyen színű turistajelzésekkel találkozhatunk?

Fontossági sorrendben a következő színjelzések ismertek: kék, piros, sárga, zöld.

Jelzéskódok: sáv, kereszt, négyzet ­ mire utalnak?

Sávjelzés a fontosabb kiindulási pontoktól (például vasút, villamos, hajó és autóbusz állomásoktól, illetve megállóhelyektől) más hasonlóan fontos pontokig terjedő és a hegységeken (tájegységeken) keresztülvezető turistautak jelzésére szolgál.

Ezek közül:

  • a kék sávjelzést az országos jelentőségű, több tájegységen és legalább egy hegységen átvezető utak jelzésére (Országos Kéktúra, Kohász Kék, Bükki Kék, Börzsönyi Kék, Balatoni Kék),
  • a piros sávjelzést legalább egy hegységen átvezető utak jelzésére (például KözépDunántúli Piros, Dél­Dunántúli Piros Túra, Rákóczi turistaút),
  • a sárga sávjelzés és a zöld sávjelzést pedig (az úgynevezett Északi Zöld kivételével) az előbbieken kívül, helyi jelentőségű, hegységi vándorutak jelzésére alkalmazzák (például a Bükki Jubileumi Körtúra, Mecseki Zöldtúra).

Kereszt jelzés olyan átkötő vagy összekötő, illetve rövidítő utat jelez, amely általában sávjelzéstől sávjelzésig vezet (például Márianosztra ­ Nagyirtás ­ Kisirtás P+). Ezt a fajta jelzést valamely sávjelzésből kiágazó és valamilyen fontosabb ponthoz (például állomáshoz vagy megállóhelyhez) vezető útjelzésére is alkalmazhatják (például Kóspallag ­ Szokolya, kisvasút v. m. K+).


Négyzet jelzés általában a sávjelzésekből kiinduló és szálláshelyre, lakott településre vezető, illetve az azoktól jövő utakat jelöli (példáulNagybörzsöny ­ Nagy­hideg­hegy th. K□). Ezt a fajta jelzést is alkalmazzák valamely sávjelzésből kiágazó és valamilyen fontosabb ponthoz (példáulállomáshoz vagy megállóhelyhez) vezető útjelzésére is. Ha a leágazás 2 km­nél hosszabb, ezt szöveges táblával jelölni kell. Például Bükk­tető, S ­ Nagybarca S□


Kör jelzés forrásokhoz (kutakhoz, illetve egyéb ivóvízvételi helyhez) vezető, és az azoktól jövő rövid, legfeljebb 2 km hosszú utakat jelöl. Ez a jelzés is többnyire más, azonos színű jelzésből indul ki. Például Mátrafüred, Kalló­völgy ­ Rákóczi­forrás PO.


Háromszög jelzéssel a hegytetőkre (csúcsokra), kilátópontokhoz (kilátótornyokhoz) vezető utakat jelölik. Ha a leágazás 2 km­nél hosszabb, ezt szöveges táblával jelölni kell. Ez a jelzés is rendszerint más jelzésből indul ki (például Dömös, Szentfa kápolna ­ Vadálló­kövek ­ Prédikálószék ­ Király­kút PΔ.


L alakú jelzés a romokhoz, műemlékekhez, földvársáncokhoz vezető, illetve az azoktól jövő rövid (legfeljebb 2 km) utakat jelzi. Ez a jelzés is rendszerint más, azonos színű jelzésből indul ki (például Drégelyvárnál PL, ill. Bükkszentlászló ­ Nagy­sánc SL).


Omega jelzéssel a barlangokhoz vezető rövid (legfeljebb 2 km) utakat jelölik. Ez a jelzés is többnyire más, azonos színű jelzésből indul ki (pl. Nagymaros, Szent­Mihály­hegy S ­ Remete­bg. SΩ).
 


Körséta jelzéssel rövidebb kirándulásokra alkalmas, a kiindulópontba (pl. parkolóhely) jelzésváltás nélkül visszavezető útvonalakat jelölik (pl. Dobogókő környékén P ill. K körséta jelzések).


A négyzet, a kör, az omega, és az L jelzéseket leágazó jelzéseknek nevezzük ­ közülük általában csak a négyzet jelzéseknél fordul elő a 2 km-­nél hosszabb útvonal.

A négyféle színt és a nyolcféle jelzésalakot figyelembe véve összesen 32 ­féle jelzés lehetséges.

Az egyik legfőbb szervező elv, hogy a színek (és alakzatok) az útvonalak megkülönböztetését segítsék elő. Két azonos jelzésű út ne találkozzon, egy jelzés lehetőleg ne ágazzon el (ezért lett átfestve K +­re a Kohász Kéktúra egy része Upponynál). A túramozgalmi igazolóhelyhez vezető leágazásokhoz „pecsét” jelet szoktak festeni. A fő jelzésekhez sorolandó új jelzések a következők: „függőleges kettős sáv” (MSSZ) és „kerékpáros” (KEF).

A turistajelzések méretei

A jelzések szembetűnőbbé tétele céljából a színes ábrákat fehér, fekvő téglalap alakú alapra festik. A fehér alap mérete 12x10 cm. Szükség esetén a rendesnél nagyobb jelzéseket is alkalmaznak, amelyeknek fehér alapja 13x18, 18x24 cm méretű. Az ezen belül alkalmazandó jelzések méretei is ennek megfelelően nagyobbodnak. Ilyen nagy méretű jelzések alkalmazandók olyan helyeken, ahol a jelzések csak egymástól nagyobb távolságra helyezhetők el (például tisztásokon, réteken, mezőn, legelőkön, tarvágásokon és ritkás ligeteken átvezető utak mentén).

A turistajelzések elhelyezése

Mivel az útjelzések nem a gyakorlott túravezetőknek, hanem minden természetkedvelő részére készülnek, a jelzések elhelyezésénél fő szempont volt, hogy bárki biztosan elérje úti célját.

Alapvető szabály, hogy a jelzések mindkét haladási irányból jól láthatók legyenek. E követelmény elérése céljából a jelzéseket ­ a lehetőséghez képest ­ nem az utakkal párhuzamosan, hanem általában (lejtőkön mindig) azokra hozzávetőlegesen merőlegesen (45­ 80°) szokták a rendelkezésre álló tereptárgyakra (fák, sziklák, oszlopok) elhelyezni, mégpedig a tárgyak mindkét haladási irányba eső oldalán, de nem feltétlenül mindig ugyanannak a tereptárgynak két oldalán.

A jelzéseket lehetőleg 20 cm vagy annál nagyobb átmérőjű, sima kérgű (bükk, gyertyán, fenyő), nem mohás, gombás, hanem egészséges, élő (!) fákon helyezik el, mégpedig általában valamivel a szemmagasság fölött, a járásszinthez képest körülbelül 1,8 ­ 2,2 m magasságban. Az átlagosnál jóval magasabban szokták a jelzéseket elhelyezni olyan helyeken, ahol a szándékos rongálással lehet számolni, valamint ahol az egymástól nagyobb távolságra elhelyezett jelzések könnyebb felismerhetőségét kell ilyen módon biztosítani.

Fátlan utak mentén a jelzéseket a távbeszélő­, villanyoszlopokon, ill. azok beton lábazatán, út menti köveken vagy sima felületű sziklákon helyezik el.

Olyan esetben, amikor a jelzés kellő sűrűségét megfelelő tereptárgyak hiányában nem lehet biztosítani (pl. réteken, mezőkön) póznás jelzéseket alkalmaznak. Erre a célra kb. 3 m hosszú póznákat ástak a talajba 50 cm mélyen. A póznák végére az erőszakos elfordítás vagy kihúzás megakadályozására keresztfát vagy keresztlécet erősítettek. Kirándulnátok? Korábbi cikkünkben 10 kevésbé ismert hazai ki.

 

 

Mit tegyünk, ha vaddisznóval találkozunk?

Nyomtatás

(...) Az erdőben kirándulva kicsi az esélye egy vaddisznóval való találkozásnak, ugyanis félnek az embertől, és ha hallják, hogy közeledik, akkor messzire elkerülik. "Nyugodtan lehet beszélgetni, fütyörészni, ne settenkedjünk az erdőben" - mondta a vadbiológus.

A nagyon sűrű részeket érdemes március-május tájékán elkerülni, mert a nőstények ilyenkor hozza világra az utódait. A koca ilyenkor különvonul a kondától, és egy 1,5-2 méter átmérőjű gödröt kapar, ott szüli meg a malacokat, és ott van velük az első hetekben. Szemethy szerint a malacait védő koca a legveszélyesebb emlősállat a magyar erdőkben, de a kijelölt utakon haladva kicsi az esélye a találkozásnak.

Ha mégis szembe jön a disznó, akkor a vadbiológus szerint egyetlen lehetőség van: a futás. "A vaddisznót nem lehet megijeszteni, és fára mászni sem érdemes, mert okos állatok, és kivárják, amíg az ember leesik" - mondta Szemethy. Ha nem támadólag közelít a disznó, hanem csak az irányunkba menekül, akkor megoldás lehet, ha beállunk egy fa mögé, hogy ne taposson el minket.

A vadbiológus szerint meg kell tanulni együtt élni a vaddisznókkal. "Mi vonzottuk őket a városokba a forrásokkal, a szétszórt szeméttel" - mondta Szemethy. A sok szeméttel és az elhanyagolt területekkel olyan élőhelyek jöttek létre, ahol a vaddisznók meg tudnak telepedni, így nem csoda, ha meg is jelennek. Szemethy úgy véli, a problémát élőhelykezeléssel, vagyis megfelelő kerítésekkel és gondozott kertekkel lehetne megoldani.

Ezeket betartva valószínűleg kevesebb lesz az összetűzés, de ha a lakóparkok benyomulnak az erdőkbe, akkor ott biztos, hogy konfliktus lesz legalábbis az első néhány évben, amíg a vad meg nem szokja az ember jelenlétét. (...)


forrás: www.origo.hu (teljes cikk)

 

 


Valódi túlélőkészlet egyetlen papírlapon

Nyomtatás

Most már hidegek az éjszakák, úgyhogy hiába  gyönyörűek a kirándulós szombatok; nem célszerű elveszni az erdőben egyedül. Ez a papírlap mindent tud. Tartalma: egy csésze, napóra, éjszakai tájoló, jegyzetfüzet, vészjelző tükör, bárhol gyulladó gyufa, jelzőszalagok (a visszaút megjelöléséhez), ujjnyomás terápiás táblázat és segédeszköz (a testi fájdalmak enyhítésére) és még egy szemétgyűjtő zsák is. Az ötlet red dot díj győztes lett idén design koncepció kategóriában.

Túrafelszerelés gyártóknak ideális repi ajándék lehetne, de így önmagában is nagyon hasznos, eladható terméknek tűnik. Én vennék!

tovább a teljes cikkre

Különbség a kiránduló és a túrázó között

Nyomtatás

 

Egy kirándulás az élet kellemes élménye, de túrázónak lenni egész más életmódot jelent. A két fogalom tehát minőségi különbséget rejt, de mindkettő természetjárás, és ez a fontos!

 

A kirándulás bárki számára elérhető, "könnyed" séta, a túra már komolyabb fizikai és pszichés testedzést, teljesítményt jelent.
 

     

A kiránduló

A túrázó

     
  • ismerkedik a természettel
  • alkalomszerűen, esetlegesen készül fel
  • nem akar elfáradni
  • a természetbe vendégségbe megy 
  • a partnereit nem mindig válogathatja 
  • megismeri a természetet 
  • tudatosan, tervezetten készül fel
  • tudatosan edzi a testét
  • a természetben otthonra lel
  • a túratársakat az eredmény érdekében megválogatja 

Mit tegyünk a kullancsok ellen?

Nyomtatás

(...) Bárhol is járunk a Világban bizonyos szabályok betartásával és kellő elővigyázatossággal elkerülhetjük a kullancs csípést és az esetleges megbetegedést!

Mire figyeljünk ruházatunknál?

- Világos ruházatot viseljünk annak érdekében, hogy kullancsokat könnyebben észrevehessük.
- Tűrjük be a nadrágunk szárát a zokninkba, hogy amikor lábunkkal az aljnövényzetben gázolunk, ne tudjanak bemászni ruházatunk alá a kullancsok.
- Széles ragasztószalagból vagy ragtapaszból készítsünk borítást nadrágszárunkra, hogy a ránksodródott kullancsokat megfogja.

Mire ügyeljünk a szabadban?

- A ruházatunkat fújjuk be külsőleges kullancsriasztóval a lehetséges behatolási helyeken.
- Kerüljük a sűrű, nedves aljnövényzetet.
- Gyakran ellenőrizzük ruházatunkat kullancsok után kutatva.

Mi a teendő otthon?

- A szabadból haza térve ruhánkat tegyük egy műanyag zsákba, vagy ruhaszárítóba, hogy az esetlegesen ránk került kullancsok elpusztuljanak.
- Zuhanyozzunk hazatérés után.
- Ellenőrizzük családtagjainkat és háziállatainkat hazatérést követően.
- Ne engedjük háziállatainkat az ágyba vagy más bútorra heveredni, mert a rájuk került kullancsokat behurcolhatják otthonunkba. (...)

Öt tévhit a kullancsokról


forrás: www.kullancsvedelem.hu (teljes cikk)

 

Turisták tízparancsolata

Nyomtatás
  1. Szeresd a természetet és áhítattal lépj szentélyébe!
    Nem is szabály, nem is parancs; egyszerűen csak azt akarja mondani, hogy aki nem szereti a természetet és nem áhítatos és derült lélekkel keresi fel, az ne akarjon turista lenni. Ne akarjon, mert nem is lehet; abból csak "kiránduló" vagy - terület tulajdonos válhat.

  2. Turistamezben is kultúrember maradj!
    Ez már parancs, viszont nem nagyon nehéz a teljesítése; aki kultúrember a városban, az százszorta inkább kultúrember tud lenni a természet ünnepélyes csendjében. A kultúra alatt itt nem fizikai, hanem lelki kultúra értendő, kultúrember az, aki mindig és mindenütt - tehát akkor is, amikor egyedül jár az erdők mélyén - úgy viselkedik, mintha jó ízlésű és kultúremberekből álló társaságban volna! Például: nem vetkőzik derékig meztelenre, nem öltözik "weekend kosztümbe" és általában nem ízléstelenkedik!

  3. Ne feledd, hogy turistához méltatlan magaviselettel a turistaság ügyének ártasz!
    Ne feledd és ne engedd feledtetni; ne hunyd be a szemed, amikor rendetlenkedőkkel találkozol; minden jó turista rendőr, különösen addig, amíg nincs turistarendészet!

  4. Ne élj vissza a vendégjoggal és tiszteld a mások vagyonát!
    Ehhez azt, hiszem, nem kell kommentár!

  5. Turistaútról le ne térj; tilos területen engedély nélkül ne járj!
    Két elemi szabály!

  6. Légy vidám, de ne lármás; az erdőben ne a turisták, hanem a madarak énekeljenek!
    Sajnos, vannak, akik a vidámságot nem tudják elválasztani a lármától és azt hiszik, hogy a vidámság legjobb kifejezője mindig a legújabb kuplésláger. Szegények! - mit élvezhetnek ezek a természetből?

  7. Tartsd tisztán a forrásokat, patakokat, pihenőket és a hulladékot rejtsd el!
    A kultúrember legelemibb kötelességei!

  8. Égő tárgyat el ne dobj, erdőben tüzet ne rakj!
    Először azért ne, mert tilos, másodszor, mert veszélyes. Egyik sem életszükséglet; ha azonban a körülmények így hoznák magukkal, hogy kell tüzet rakni, abban az esetben menj ki az erdőből!

  9. Kíméld az erdő vadjait; gyümölcsfákról még virágot se szakíts!
    Ezt sem kell egy kultúrembernek a figyelmébe ajánlani, mert mind a kettő természetes kötelesség. Minden virág, amit gyümölcsfáról szakítottál, egy-egy alma, körte, vagy őszibarack, melyet virágjában pusztítottál el!! Gondold ezt meg, mielőtt virágos ág után nyúlnál!!

  10. Becsüld turistatársadat s bajban el ne hagyd, mert az becstelenség!
    Becsüld meg azokat, akik együtt indulnak útnak, akik éppúgy szeretik a természetet mint te; becsüld meg társaidat, akik éppúgy becsülnek téged is. Szeresd őket; ne keresd a hibáikat, de ha találnál egyet, ne nagyképű fölénnyel ess nekik, hanem szeretettel és megértéssel figyelmeztesd őket és ne feledd, hogy neked is vannak hibáid! - ha ezeket veszi észre valaki és figyelmeztet, ne sértődj meg; aki szeretettel közelít hozzád, annak mindig megfogadhatod a szavát sértődés nélkül. Ha egyik társadnak baja esik, te légy az első, aki segítségére siet és ne bánd programod változását, ha egy társadon segíthetsz ezen az áron.{jcomments on}



Túráinkat - szerencsére - más oldalak is szívesen átveszik, de sajnos nem mindig frissítik!
FONTOS, hogy a VÉGLEGES és PONTOS információkat MINDIG ezen az oldalon találod!