Bihari csúcstámadás, ahogy én láttam … Hogyan is kezdődött… A Patai Palócnapi Bakancsos Barangolás utáni közgyűlésen gondolkodtam el, és vetettem fel az ötletet, mi lenne, ha csinálnánk egy könnyebb, vezetett túrát. Megbeszéltük, majd úgy döntöttünk, ha mindenki megszavazza, akkor neki is vághatok a szervezésnek. Neki is kezdtem a szervezésnek, kiválasztottam az időpontot, elkészítettem a túra távját, a bemutatóanyagokat. Majd hosszas keresgélés és telefonálgatás után végre meglett a szállás is. Sajnos a szállás az első időpontban már foglalt volt, így keresnem kellett egy új időpontot. Lefixáltam a szállás foglalását, és már mehetett is ki a javított verzió a honlapra. Rövid idő múlva jöttek is az érdeklődő e-mailek, hogy miként s hogyan lesz a túra megtartva, miért annyi a nevezés amennyi. De sajnos a jelentkezők nem akartak gyülekezni, aztán egyszer csak hirtelen 3 ember jelentkezett. Visszatért a hitem, hogy talán mégis lesznek jelentkezők, igaz Attila mondta, hogy mivel nyakunkon a Salgó, így addig ne is várjak nagy jelentkezési özönt. Mivel a jelentkezők nem gyűltek, a buszt nem mertem megkockáztatni így a közös utazást el kellett felejtenem. Majd lassan mikor még mindig nem jött össze a szállás összege, erősen kezdtem gondolkodni, hogy az egész túrát lesztornózom úgy, ahogy van. Átalakítottuk a szöveget hátha a kevesebb több címén többen lesznek kíváncsiak a túrára. Lassan elkövetkezett az, az idő, amikor már a telefonhoz akartam nyúlni és lemondani a szállást, ám ekkor hirtelen megugrott a jelentkezők száma, és rá kellett jönnöm, hogy tényleg mindenki az utolsó pillanatban jelentkezik (itt kiemelném a Supercsapat tagjait…). Összejött végül egy 24 fős csapat, akik mind az én első nagy projektemet akarták kipróbálni. Sokan jöttek kocsival, de nem akart szerveződni a mindenki vigyen el még egy embert, azaz a telekocsi rendszer. Persze a túra napjára szerencsésen sikerült mindenkit elhelyezni. Már úgy éreztem minden rendben van, mikor Lacsi felhívott, hogy a hétvégén eltört a torziós rugója, és lehet, hogy nem lesz kocsi. Mivel bevállaltuk, hogy 3 embert elviszünk, így még jobban húzott az ideg, hogy végül hogyan is fogom megoldani, de mikor már minden veszni látszott, jött az isteni megváltás, a telefonhívás Lacsitól, kész a kocsi mehetünk. …Mi történt csütörtöktől vasárnapig… Hajnali 3 óra április 16. Lacsi felkel és elindul hozzám, hogy felvegyen engem és mehessünk a szállást átvenni. Nem is volt egyáltalán probléma az úton sem leszámítva, hogy kicsit beragadtunk egy kukás és egy betonszállító mögé, ami visszavetette a haladási sebességünk. Magyar idő szerint 10-10:30 tájban érkeztünk meg a szállásra, átvettük a kazánt begyújtottuk, hogy legyen meleg víz, majd irány meglátogatni a hegyet, vajon mekkora a hó, hol járható a terep. Szerencsére elég jók voltak a viszonyok és mind e mellé sütött a nap. Kb. olyan 16 óra körül értünk vissza a szállásra, majd rövid ebéd és pihenő után irány vissza magyarba, Biharkeresztesre a beígért fuvarért. A lányok este 9-re értek a megbeszélt helyszínre, majd fél 10-kor indultunk vissza a szállásra. Kicsit túl az éjfélen értük el a szálláshelyet, ami azért volt sok, mert nem aludtunk sokat az elmúlt napokban. Vacsora és egy felettébb alfa közeli állapotban való beszélgetés után, elmentünk aludni. Másnap 11-re volt megbeszélve a találkozó a szálláson, persze senki nem volt ott 11-re a hely eldugottsága miatt, így sok mindenkit a faluban kellett összeszedni, majd innen együtt mentünk vissza bevásárlás után a házhoz. Délután verőfényes napsütésben elindultunk a Rozsda-szakadék felé, mivel előző nap bejártuk a másik utat, így arra számoltam nem lesz hó a Rozsdánál, tévedtem. Mikor felértünk mindenkit vonzott, hogy kimenjen a szélére, persze vissza kellett rendelnem a társaságot legalább fél méterrel. Mikor mindenki megcsinálta a fényképeket, amiket szeretett volna, kicsit tovább mentünk egy nagy mezőre, ahol nyaranta áfonya Kánaán van, most hófödte volt a táj e része. Pöti rögtön el is kezdett ugrálni benne szaltók előre, több-kevesebb sikerrel, majd hassal előre ugrált. Ekkor jött a rossz hír, melyet az időjárás hozott, beborult, és kis idő múlva elkezdett esni az eső, igaz nem nagyon csak szemerkélt, de egy ilyen helyen bármi lehetett volna belőle. Vissza egy másik úton közelítettük meg a szállást, útközben találkoztunk a medvék rémével, egy igen termetesre megnőtt kaukázusi juhászkutyával, szerencsére elég barátságos volt. Este a jóleső Ciuc mellett megtartottuk a bemutatkozást, rendhagyó módon, mindenkinek a mellette lévőt kellett bemutatni, sajnos néhányan ismerték a mellette lévőt, így ott elveszett a kreativitás, de alapjában véve nagyon jól ment a dolog. Természetesen később mindenki saját maga is bemutatkozott, és végül egész jó lett a hangulat. Egy kis activity után, és hosszas sörözés után mindenki elment aludni, mert tudta, hogy holnap, ha nem is túlélőtúra nehézségek, de egy nehezebb terep fog következni. Másnap reggel 9-re rendeltem az ébresztőt, hogy minél hamarabb a csúcsra tudjunk érkezni, igaz reménykedtem, hogy egyáltalán ki tudunk e menni, mert egész este esett az eső. Nagy szerencsénkre elállt reggelre és ragyogó időben tudtunk nekivágni a csúcsra vezető útnak. Kicsit szétszakadva hosszas gerincen való fel-le séta után elértük a csúcsot. A panoráma, ami addig tárult elénk, amíg a csúcsra tartottunk csodálatos volt. A hó mennyisége egy kicsit több volt, mint amit becsültem, de az eső sokban megkönnyítette a haladásunkat, mivel nem mindenhol volt szakadós. Felérve sajnos megint elkapott minket egy hófelhő, de itt nem esőt hanem hungarocell golyó nagyságú jeget hozott. Egy kisebb csapat már nagyon fázott és el is indultak, így utánuk kellett mennem a ködben, addig a csapat többi tagját Janira és Lacsira bíztam. A néhol méteresnél mélyebb hóban a lefelé haladás egyrészt izgalmas másrészt veszélyes is volt. Mindamellett igen gyorsan tudtam haladni, végül több veszélyes részt kikerülve, vagy éppen elkerülve utolértem a korábban elindult 5fős gárdát. Mikor megtaláltam őket, szerencsére mindenki épségben volt, az egyetlen halálos kimenetelű balesetet Peti farmer nadrágja szenvedte el, amikor egy mélyebb repedésben Peti egyik lába merült csak el. Rövid séta után leértünk a faluba, és innen szinte véget nem érőnek tűnő aszfalttaposás következett, ami megviselte kis csapatunkat. Mikor odaértünk a szállásra, kiderült, hogy Juciék előtte süvítettek el mellettünk és már el is kezdték táplálni a tüzet az esti vacsorához. Miután beértünk a házba megszabadultunk a bakancstól, mehettem vissza kocsival megnézni ki az aki esetleg nem bírja a betonon való gyaloglást, szerencsére csak egy fuvart kellett emiatt megtennem, és Bandiékat felhozni a faluból, ahol jó barátságra tettek szert a helyi italkimérőben, azután mehetett az esti vacsora készítés, tűzrakás, és az elmaradhatatlan activity. Én személy szerint fél 2 felé elmentem aludni, de a többség 5-ig meg sem állt a játékkal. Másnap már csak egy takarítás és a Vercsorog-vízesés volt hátra. Az esti beszélgetés közben Pöti, Jani és Lacsi megbeszélték, hogy kipróbálják milyen a vízesésben megfürödni. Elérkezett a vasárnap, mindenkit hagytam, hogy aludjon egy kicsit tovább, mivel elég fárasztó volt az előző nap, mikor megérkezett Tamás a szállás tulajdonosa, kitakarítottuk a szobákat és szép rendben átadtuk a házat, a kulcsokkal együtt. Mindenki csinált még egy közös csapatfotót, majd autóval elindultunk a vízeséshez vezető ösvény aljához. Ez oda-vissza egy 7km hosszú barangolást jelentett a csapat számára. Szerencsére az időjárás megint kedvezett nekünk és megint napsütésben indultunk el, azzal a kivétellel, hogy most a visszaút is hasonlóan szép időben történt meg. A vízesésnél Pötiék megcsinálták, amit bevállaltak, és ki-ki rövidebb hosszabb ideig a vízesés alá állt. Megszárítkozás után a résztvevőkkel a lent hagyott kocsik felé vettük az irányt, majd ezt követőleg egy piknikszerű ebéd, és szépen lassan elköszöntünk mindenkitől. Hazaindulás… Szaszkó István
HATE tag 2009-04-21 |
