Tébolygó Tévelygők Társaságának
beszámolója a 2009. évi TTTTT-ről

Az előző 5T-n elért 5. helyezésen felbuzdulva (meg mert jó a móka) elhatároztuk, hogy most is elindulunk. Döme idén nem vállalta be (mivel tavaly ciki volt a szilveszteri buliba járókerettel mennie :o)) így új tagok után kellett nézni. Végül ketten csatlakoztak hozzánk 4 főre duzzasztva csapatunkat.

Aztán a túra előtti nap majdnem meghiúsult az indulásunk. Mikulás kitalálta, hogy a légútjait a vírusok rendelkezésére bocsátja. Ironmannek meg halaszthatatlan elintéznivalója akadt és egyáltalán nem volt biztos, hogy időben oda tud érni Sátoraljaújhelyre. Ketten meg ugye nem indulhattunk. Legalábbis mi úgy tudtuk. Aztán kiderült, hogy mégis volt olyan csapat, akik két fővel mentek végig, pedig a kiírásban elég határozottnak tűnt a felszólítás, hogy két fős csapat nem indulhat. Így utólag visszagondolva, ha tudjuk, hogy a szabályzat igencsak ilyen rugalmasan értelmezendő, akkor nem izgultunk volna annyira, hogy odaér-e időben a harmadik csapattársunk. Végül fél 12-kor legnagyobb megkönnyebbülésünkre befutott Ironman, aki azért is volt fontos számunkra, mert Ő állítólag Zemplén térképpel a kezében született.

A libegőzés kellemes  (bár várt) meglepi volt, fölfelé még egy kis elemózsiát is gyömöszöltünk magunkba. A starthelyre érve Lazy még elszaladt a kilátó közelében lévő geoládát begyűjteni, ezt később még hárommal eljátszotta. Rövid kupaktanács, bejelöltük a térképen a fakultatív pontokat és együtt elindultunk Rudabányácska felé. A végén már sajnáltuk, hogy nem csináltunk egy hármas szétválást a Bornemissza-forrás és a Libegő alja begyűjtéséhez, hiszen az időbe belefért volna. Az eredményeket látva ezt nagyon is meg kellett volna tennünk a még jobb helyezésért, de egy év múlva okosabbak leszünk. Haladtunk szépen, a fiúk mentek mint a golyó, én meg arra gondoltam, a csapat nőtagjaként, hogy ha ezt így folytatják akkor most fogom lekocogni utánuk a maratont. De erre nem került sor, mert a Fekete-hegy előtt szétváltunk, Lazy elugrott Vágáshutára a pontokért, no meg az újabb geoládáért. Ketten meg lazára vettük a figurát, s kényelmesebb tempóban haladtunk a csúcs felé, mert számításaink szerint így is előbb fogunk odaérni a Fekete-hegyi kilátóhoz, mint társunk. Ez végül is bejött, de leesett az állunk, amikor 15 perccel a nyitás előtt jött szembe az első (1.) csapat.

Mi van?? Így benéztük az időpontot, a fenébe is!!! Később „megnyugodhattunk”: nem néztünk el semmit Az ellenőrző pont felé haladva legnagyobb megdöbbenésünkre több csapat is jött velünk szembe. Aztán az ep-hoz érve kiderült, hogy a pontőrök szabály ide, szabály oda, idő előtt kinyitottak és néhány csapatot továbbengedtek. Többen szóvá is tettük, mert ez így nem tisztességes, már csak azért sem, mert a csapat stratégiája is másképp alakult volna, ha tudjuk, hogy a nyitva tartás is ilyen lazán kezelendő. Még jó, hogy a többi pontnál a pontőrök betartották a nyitvatartási időket. Sőt Józsit, meg Attilát külön megdicsérjük, mert ők még létszámellenőrzést is csináltak a Várhegyen. Hát így kellett volna másutt is…

Közben gyűltek szépen a fakultatív pontok is, bár nem volt ez mindenhol olyan egyszerű! Volt, amelyik nehezen volt olvasható, vagy éppen nem volt mit olvasni, esetleg birtokháborítást kellett bevetni, de a Cirkáló tanya méretes négylábú ház- és udvarőrzője is megdobta Ironman adrenalin szintjét. Végül is túlélő túra, vagy mi??? Szóval a fakultatív pontok szerintünk elég gyenge pontja volt ennek a túrának. Jó lett volna közvetlenül a verseny előtt is egy pályabejárás.

Az sem volt szimpatikus, hogy az egyik csapat tagjai faggatták az arra járókat, hogy jártak-e ennél vagy annál a fakultatív pontnál, lehet, hogy így is össze lehet gyűjteni ezeket? A kupáért?? Biztosan emlékeztek: a Forró kutat kérdeztétek a Várhegy aljában!

Sátoraljaújhelyen még begyűjtöttük a maradék pontokat és viszonylag hamar beértünk a célba és már csak a forralt bor lebegett a szemünk előtt. Az első korty jólesett, a másodiknál éreztük, hogy valami nem stimmel, a harmadiknál el kezdte csípni a torkunkat. Aztán megvilágosodott. Bors. Na, azt kár volt ennyit beletenni – szerintünk. A leves viszont nagyon finom volt.

Aztán másnap, vagy aznap?? izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Megcsíptük a harmadik helyet, két hellyel jobb, mint a tavalyi. Csak van egy kis szépséghibája: a tavalyi ötödiknek jobban örültünk. Miért gondoljuk ezt leírni?

Miért is jöttünk?      

                1. Mert imádjuk a természetet.

                2. Mert szeretjük a kihívásokat

Ok, szerintem ez minden csapatnál megvan, egyébként mit keresnénk itt? És persze, hogy ezek a legfontosabbak!

Nálunk volt még egy harmadik szempont is: versenyezni jöttünk. S mert mások is vannak, akik így gondolják, van kivel versenyezni!

Nem az számít, hogy harmadikak, vagy ötödikek, vagy tizedikek leszünk. Hanem a verseny, a megmérettetés, de ennek vannak szabályai is.  És ha vannak szabályok, akkor az legyen érvényes versenyzőre és szervezőre egyaránt!!

Azért összességében élveztük és a túrát, a kihívást, a gyönyörű csillagos éjszakát. Köszönjük a rendezést. Jövünk még, az biztos. A Mecsekbe nem, mert a MÁTRABÉRC szent és sérthetetlen, de 2010. december 28-ra már megvan a programunk.